Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet
  Baseball
 


Baseball

Érd Baseball Csapat Szövetség - Múlt, Jelen és Jövő
 
Múltunk
 
A 2002-ben érlelődött meg elhatározásom, hogy Érden baseball programot indítsak. Gyermekeim Magyarországon nőttek fel és magyar iskolákba jártak. Azt érzékeltem, hogy a gyerekek számára kevés lehetőség adódik arra, hogy csapatsportokban vegyenek részt. Magyarországon a fő csapatsport a labdarúgás, de gyakran ez is csak fiúk számára, és a versenyszerű hozzáállás miatt a játéklehetőség gyakran csak azok számára lehetséges, akik kitűnnek a sportban. Fellelkesít az, hogy Magyarországon egyre növekvő érdeklődés mutatkozik meg más csapatsportok iránt is. Olyan amerikai lévén, aki már hat éves kora óta baseballozik, kötelezettségemnek éreztem, hogy elősegítem a baseball mint sportág megismertetését a magyarokkal és saját gyermekeimmel.
 
Első táborunkat 2002-ben, a tavaszi szünetben szerveztük és a helyi lapban megjelentetett apróhirdetés után meglepődve láttuk, hogy több, mint hatvanan jelentkeztek, hogy kipróbálják ezt a sportot.
 
Egy évnyi közös edzést, gyakorlást követően 2003 tavaszán megalapítottuk az Érdi Baseball Csapat Szövetséget (Baseball Team Association). Ugyanabban az évben az alábbi szakosztályokat (csapatokat) jegyeztettük be a Magyar Baseball és Softball Szövetségnél (MOBSSZ www.baseballfan.hu) : felnőtt férfi csapat (16 évesek és felettiek), női softball csapat (14 éves kor és efelett), serdülő baseball csapat (12-15 éves korosztály). Azóta csapataink rendszeresen versenyeznek ezekben a szakágakban. Érden van egy gyerekcsapatunk is (10-12 évesek számára), akik számára a MOBSSZ nem indít bajnokságot.
 
Szövetségünk azzal szolgálta/szolgálja a közösséget, hogy tavasszal és nyáron nyílt táborokat tart, ahol bemutatjuk és tanítjuk a baseballt mindazok számára, akiket ez a sport résztvevőként is érdekel. Az érdeklődőket bevonjuk a már működő csapataink munkájába, ahol az edzéseken és mérkőzéseken vesznek részt. Ezek a csapatok aztán más magyarországi illetve külföldi csapatokkal is mérkőznek.
 
Értékeink
 
Hiszünk abban, hogy a fiatalok és a felnőttek bevonása a baseballba az alábbi pozitívumokkal jár:
A játékosok megtanulják értékelni a közösséget és azt, hogyan kell csapatban dolgozni.
A felkészítéseken és edzéseken keresztül, valamint a részvétel révén a játékosok olyan önbizalomra, önuralomra és önfegyelemre tesznek szert, melyeket aztán életük más területein is hasznosíthatnak.
A csapatvezetők és edzők olyan keresztény értékeket képviselnek, szemléltetnek és tanítanak meg, mint mások szolgálata, mások előtérbe helyezése magunkkal szemben, és egyéni áldozatvállalás a csapat sikere érdekében.
 
Szolgáltatásaink
 
Szövetségként az alábbiakat tudjuk ajánlani, nyújtani:
Edzési, felkészülési lehetőséget biztosítunk csapataink számára.
Bejegyeztetjük őket a ligákban és mérkőzéseket szervezünk részükre szórakoztatásukra és képességeik fejlesztésére.
Részt veszünk magyar és/vagy külföldi csapatok tornáin, illetve ilyen mérkőzéseket mi is szervezünk.
Meghívjuk más országok edzőit és megszervezzük, hogy évente legalább egyszer szakmai képzéseket tartsanak klubunk és más hazai klubok számára.
Elősegítjük a szükséges baseball felszerelések adományként, illetve vásárlás útján történő beszerzését, melyek aztán továbbadhatók, vagy értékesíthetőek játékosaink számára.
 
Jövőnk
 
Baseball szövetségünk nagyon bíztató jövőnek néz elébe. A liga-eredményeket tekintve a 2007-es idény volt mindeddig a legeredményesebb. Felnőtt férfi csapatunk az MBII-ben a harmadik helyen zárta az idényt, serdülő csapatunk pedig országos harmadikként végzett. Ugyancsak ebben az évben volt a legtöbb aktív játékosunk valamennyi csapatunkban, kivéve a női csapatot (férfi csapat –21 fő, serdülő csapat –19 fő, gyerek csapat –25 fő és női csapat-13 fő). Végezetül, a legnagyszerűbb dolog az volt, hogy a felnőtt játékosok és a szülők 2007-ben sokkal jobban bekapcsolódtak a pénzügyi eszközök előteremtésébe, a szállításba és a felkészítésbe, mint eddig bármikor.
2006 decemberében szerveztünk és lebonyolítottunk egy dobójátékos képzést, melynek vezetője Dave Pence amerikai vendégedző volt. Az első napon 14 serdülőjátékosnak tartott képzést, míg a másodikon 6 magyar klub 29 játékosát oktatta.
2007 augusztusában a felnőtt férfi csapatunk részt vett a Hlubokai Nemzetközi Tornán, Csehországban.
Szeptemberben a serdülő és gyermek csapataink is kiutaztak oda barátságos mérkőzésekre.
Gyermek csapatunk szintén részt vett a korosztály számára kiírt első hazai tornán 2007 májusában.
Idén először delegáltunk serdülő játékost (Vári Zsombor) az Európai Serdülő Tornán a magyar nemzeti csapatban való részvételhez.
 
Jövőbeli terveink
Profi adottságokkal rendelkező sportterület
 
Kétségtelenül legnagyobb tervünk és legmerészebb vállalkozásunk egy felnőtt méretű, a hivatalos szabványoknak is megfelelő baseball pálya építése. Érd város önkormányzata beleegyezett egy olyan terület átadásába, melyen az újonnan alakult helyi rögbi szövetséggel osztoznánk.
 
A területre a végső engedélyt 2007 októberében kaptuk meg. Együttműködést fogunk kialakítani a helyi rögbi szövetséggel egy, edzőteremmel, pihenő termekkel és zárt öltözőkkel ellátott klubház felépítésére. A bal külső mező ugyan bele fog lógni a rögbipályába, de a belső mező és a jobb külső mező a rögbipályán kívül esik majd.
 
Hazai és nemzetközi versenyek
Ezzel a létesítménnyel terveink szerint házigazdái kívánunk lenni hazai és nemzetközi összecsapásoknak, versenysorozatoknak. Érd elérhető közelségben van Budapesthez, így ideális helyszín a Magyar Baseball Szövetség számára is ilyen tornák házigazdaként történő lebonyolítására.
 
Helyi csapataink
Természetesen az Érdi Baseball Szövetség számára továbbra is a helyi csapataink a legfontosabbak, és mindig is ők lesznek szövetségünk szívügye. A helyi közösséget magas színvonalú edzési lehetőséggel kívánjuk szolgálni, amely foglalkozik mind a játékosok képességeinek, mind személyiségük folyamatos fejlesztésével. Mindazok, akik ismerik a baseballt, tudják, hogy az inkább mentális játék, mintsem fizikai. Fiatal játékosainkat arra tanítjuk, hogy a baseballban a küzdelem-okozta terhelést és nyomást kezelni tudják, így alkalmassá váljanak arra, hogy a hasonló nyomást az életben is megfelelően tudják kezelni.
 
Kapcsolat
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és részt kíván vállalni az Érdi Baseball Csapat Szövetség munkájában, vagy akár támogatóként (szponzorként), akár szurkolóként partnerünk lenne, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk! Elérhetőségünk:
 
Baseball Team S.E.
Kende u. 3.
Érd 2030
terry@h.om.org
+36-20-886-1122
 
Bank információ
számlaszám: 10103881-54394700-01000007
név: Budapest Bank
swift: BUDAHUHB
iban: HU52-10103881-54394700-01000007

www.erd-aeros.atw.hu/
 
  Ma 40470 visitors (82550 hits) Itt ezen az oldalon  
 
Este sitio web fue creado de forma gratuita con PaginaWebGratis.es. żQuieres también tu sitio web propio?
Registrarse gratis